Másnap reggel Tom ébresztett fel Thalia helyett. A bagoly ugyanis most nem volt képes felkelteni - a kalitkájában eszegette a vacsorályát, nem törődve a gyilkos pillantásaimmal.
Ma a bő sötétkék piros kockás textil ingemet vettem fel a világoskék farmeremmel, és megint kontyba fogtam a hajamat. Sietve próbáltam összerakni a cuccaimat, majd a bőröndömmel és a baglyommal a kezemben léptem ki az ajtón. Az órámra nézve jöttem rá, hogy lekéstem a reggelit. Szinte lerepültem a lépcsőn, ahol Mrs Weasley köszöntött, és azt mondta, hogy tegyem le a cuccaimat a többihez. Kisvártatva Mr Weasley jelent meg az ajtóban.
- Itt vannak a kocsik - jelentette. - Harry, Kathleen, gyertek ki.
Harryre néztem. Volt egy olyan érzésem, hogy az ok, amiért mi ketten megyünk ki először, az Sirius Black.
Mr Weasley elkísért minket a kocsikhoz. Először, Harry, majd én szálltunk be a sötétzöld autókba, ahova nem sokára Ron, Hermione, és nagy sajnálatomra, Percy ült be.
Megmondom őszintén, az ikrekkel szívesebben ültem volna, mert velük viccesebb lenne az utazás. Ugyanis az autóút néma csendben zajlott, így megkönnyebbülten felsóhajtottam, mikor végre kiszálltunk.
A vagányokhoz vezető úton Mr Weasley megragadta a karom, és végig szorosan mellettem, és Harry mellett ment. Mikor elértük a síneket, végignézett a családján.
- Mivel ilyen sokan vagyunk, kettesével vagy hármasával megyünk be. Harry, Kathleen, és én kezdjük a sort.
Miután végre bent voltunk, már elindultam volna, mikor Mr Weasley megint megragadott. Mikor mindenki átért a korláton, az egész csapat elindult a mozdony felé. Gyorsan felszálltunk, és elhelyeztük a poggyászainkat a csomagtartón, majd leszálltunk, hogy elbúcsúzzunk a Weasley szülőktől.
Mrs Weasley mindenkinek adott egy puszit, ám Harry és én még egy plusz ölelést is kapott. Meglepődtem, de szívesen fogadtam - szégyeltem bevallani, de anyát képzeltem a helyére egy pillanatra.
- Harry, Kathleen - hallottam Mr Weasley hangját. - gyertek egy percre - intett a közeli oszlop felé. Észrevétlenül utána mentünk, amíg Mrs Weasley kiosztogatta a szendvicseket.
- El kell mondanom nektek valamit, még mielőtt elindultok - mondta Mr Weasley fojtott hangon. Mielőtt megszólalhattam volna, Harry már beszélt is.
- Semmit sem kell mondania - mondta. - Már mindent tudunk.
- Hogyhogy...?! Honnan...?!
- Hát... szóval, tegnap este véletlenül hallottuk a beszélgetésüket Mrs Weasleyjel. Nem akartunk hallgatózni, bocsánat...
- Nem éppen így akartam a tudomásotokra hozni a dolgot - csóválta meg a fejét a férfi.
- Szerintem jó volt ez így. Maga is betartotta, amit Caramellnek ígért, mi is megtudtuk, amit kellett.
- Biztos halálra rémültetek...
- Én nem - jelentette ki Harry gyorsan. Mr Weasley hitetlenkedve nézett rá. - Tényleg nem. Nem akarok hősködni, de úgy gondolom, Sirius Black sem lehet veszélyesebb, mint Voldemort.
Mr Weasley összerezzent.
- Harry, tudom, hogy téged kemény fából faragtak, mint Caramel gondolja, és persze örülök is, hogy nem félsz, de...
- Arthur! - kiáltott Mrs Weasley. - Mit csinálsz, Arthur? Mindjárt indul a vonat!
- Mindjárt megyünk, Molly! - kiáltott vissza Mr Weasley. - És te? - fordult felém .
- Én nem félek - mondtam. Mr Weasley rám is ugyanúgy nézett, mint Harryre. - Nézze, nem tudok sokat Blackről, és nem tudom, hogy mit tett pontosan, de van egy olyan érzésem, hogy itt valami nem stimmel.
Mr Weasley megrázta a fejét.
- Harry... Kat, ígérjétek meg nekem...
-, hogy jó gyerek leszek, és szépen a kastélyban maradok? - motyogta Harry halkan.
- Nem egészen - mondta Mr Weasley komoran. - Gyerekek, ígérjétek meg, hogynem keresitek Blacket.
- Tessék? - nyögtük ki egyszerre Harryvel. Éles sípszó hangzott fel, és a peronőrők becsapkodták az ajtókat.
- Ígérd meg, Harry, hogy bármi történik...
- Miért keresnék valakit, akiről tudom, hogy meg akar ölni? - értetlenkedett Harry.
- Esküdjetek meg, hogy bármit hallotok...
- Siess, Arthur!
Harryvel egymásrsa néztünk, majd a kocsink ajtajához rohantunk. Ron kinyitotta, majd Harry felugrott, és a kezét nzújtotta felém. Én is felszálltam, majd Ronékkal együtt kihajoltam, hogy integessek a Weasley szülőknek.
- Beszélnem kell veletek - fordult a két barátjához Harry.
- Sipirc innen, Ginny! - szólt a kishugára Ron.
- Kösz, nagyon kedves vagy! - csattant fel a lány, és elindult a folyosón.. Már én is mentem utána, mikor Harry a vállamra tette a kezét. Akaratlanul is megtorpantam, majd kérdőn néztem rá.
- Azt hiszem, neked is részt kéne venned ebben a beszélgetésben - nézett rám komolyan. Összehúztam a szemem, de bólintottam.
- Elindultunk egy kupét keresni, ahol zavartalanul tudunk beszélgetni, de az összes fluke tele volt, kivétel a legutolsó, ahol egy férfi ült, aki egyértelműen aludt.
Végül oda ültünk be - a férfi kimerültnek, betegnek, és sápadtnak tűnt -, és ha jól tudom, a büfésnénin és a mozdonyvezetőn kívül nem volt eddig más felnőtt a mozdonyon.
- Szerintetek ki lehet ez? - suttogta Ron.
- R. J. Lupin professzor - vágtam rá Hermionéval egyszerre.
- Honnan tudod?
- Rá van írva a csomagjára - meredt Hermione Ronra.
- Vajon mit tanít?
- Nem nehéz kitalálni. Csak a sötét varázslatok kivédése jöhet szóba.
- Remélem érti a dolgát - mondta Ron. - Így ránézésre úgy tunic, hogy egy sötétebb pillantásra beadja a kulcsot - fintorgott.
- Ki tudja, lehet, hogy azért néz így, ki, mert sok dolgot megért - néztem szúrós szemmel a szeplős fiúra.
- Na mindegy, szóval mit akartál mondani nekünk, Harry?
Harry és én részletesen elmondtuk, mit mondott Mr Weasley. Ezután a reakció várható volt. Ron kővé dermedt, míg Hermione falfehéren szorította a kezét a szájához. Bár nem akartam bevallani, de meghatott az aggodalmuk Harry felé, mivel én igazából senkivel nem voltam ennyire jóban, egyedül Lisával és Anthonyval.. Cedric és az ikrek idősebbek voltak nálam, így velük nem tudtam ugyanúgy beszélgetni.
Csendben meredtem a földre, és elgondolkozva néztem a három jóbarátot, ahogyan kiveszik a gyanuszkópot a ládából, és legközelebb akkor kaptam fel a fejem, amikor a Roxmortsról kezdtek el beszélgetni.
- Én nem mehetek le. Dursleyék nem írták alá, és Caramelltől sem kaptam engedélyt - mondta keserűen Harry.
- Én sem kaptam engedélyt Danieltől. Most már tudom, miért - fintorodtam el. - Na mindegy, én visszamegyek a saját kupémba, rendben? - mosolyodtam el. Harry visszamosolygott, Ron még mindig a Roxmortsi papírokon morgolódott, Hermione azonban felállt, és szorosan megölelt. Meglepődve öleltem vissza.
- Te is vigyázz magadra, rendben? Sirius Black nem egy szokványos bűnöző - mondta aggódva. Meghatódva elmosolyodtam.
- Rendben, Hermione.
Miután megtaláltam azt a kupét, ahol Lisa, és Anthony ült, mosolyogva nyitottam be.
- Kat!! - ugrott rám a legjobb barátnőm, én pedig nevetve öleltem vissza. Egy csomó kérdéssel bombázott le, és miután Anthonynak is köszöntem, kezdetét vette a nagy mesélés.
A vonatút maradék részét viccelődéssel töltöttük. Azonban mikor a kezemhez nyúltam, észrevettem, hogy az a fránya gyűrű megint eltűnt. Valószínüleg Harryéknél hagytam, így visszaindultam hozzájuk. Ám az utam felénél a vonat lelassult, és kikapcsolódtak a fények. Megmondom őszintén, félelmetes volt. Gyorsabban sétáltam, és végre elértem a legutolsó kupéhoz. Éreztem, hogy valami jön mögöttem, így gyorsan bevetettem magam a kupéba.
- Ki az? - hallottam egy rekedt hangot. Én azonban nem válaszoltam, hanem a halvány fényben rémülten Harry arcára néztem.
- Valamik vannak a folyosón...
Ebben a pillanatban kinyílt a kupéajtó, és megpillantottam életem egyik legijesztőbb arcát. Illetve a csukját, ami alatt az arc lehetett. A keze helyett egy zölden fénylő cafatos csontvázkéz lógott ki. Mintha vizihulla lenne...
Aztán hosszú, elnyújtott hörgést hallottam, és a lény egy nagy levegőt vett.
Olyan érzés volt, mintha kiszippantotta volna belőlem a boldogságot. Szédülni kezdtem, és a szemem akaratlanul is le-le csukódott.
- Anya? Anya, ébredj fel!
A háttérben a fülsüketítő csipogás egyenletessé vált.
- Anya! - kiáltottam kétségbeesetten. - Anya, ne hagyj itt minket!
Befogtam a fülem, de a sipoló hang nem változott. Egy újabb emlék úszott elém.
Lerobogtam a lépcsőn, ahol Daniel éppen feszülten bámult az ajtóabn álló idegenre.
- Mit akar?
- Sajnálatos hírt kell közölnöm. William Venta elhunyt a halálfalók utáni üldözetben, este hét óra harminchárom perckor. A halál oka Cruciatus. A gyilkost még nem találtuk meg...
- Kathleen? - hallottam valakit. Nem reagáltam.
- Katy? - hallottam a kisöcsém hangját.
- Mindjárt ott vagyok! - köhögtem a füstbe, de a hangom rekedt volt.
- Katy! - sikította Aiden.
- Aiden! Aiden, cask még egy picit! - próbáltam lelökni magamról a nehéz, égett fát, de nem tudtam kiszabadulni. Tehetetlenül kellett végighallgatnom az öcsém sikolyait...
- Mi a baja, professzor úr? - kérdezte Hermione aggódva.
- Sokk. Valószínüleg megrázó múltja lehetett...
- Sirius, kérlek, ne menj utána, te is tudod, hogy ez egy csapda! - kérte egy női hang, amiben az anyámra ismertem fel.
- Nem érted?! Az a féreg megölte Jamest és Lilyt!
- Sirius, kérlek...
Hirtelen kaptam fel a fejem, és rettegve néztem a smaragdzöld szempárba. Megpróbáltam hátrébb mászni, de valaki megragadta a karjaimat, és összekulcsolta hátul. Eszeveszetten próbáltam kiszabadulni, de egy idő után lenyugodtam. A karjaim elernyedtek, és lehajtottam a fejem.
- Bocsánat - motyogtam. Az ember elengedte a karjaimat, és felnézve rájöttem, hogy ő Lupin professzor.
- Itt egy kis csokoládé - nyújtott felém egy kis édességet. - Segíteni fog. - Majd Harry felé fordult. - Nem mérgeztem meg a csokoládét....
Harry beleharapott az édességbe.
- Tíz perc múlva megérkezünk. Minden rendben, Harry? És veled, Kathleen? - kérdezte. Lesütött szemmel bólintottam. Lupin professzor továbbsétált, mi pedig kínos csendben üldögéltünk tovább.
- Mi történt? - suttogtam rekedten.
- Harry elájult - mondta Hermione halkan. - Te medig megdermedtél, a füldere tapasztottad a kezed, és magadban motyogva ringatózni kezdtél. Lupin professzor azt mondta, hogy a rossz emlékek tehetnek róla .
Elgondolkozva nézett rám.
- Kérdezd meg - mosolyogtam rá halványan. - Tudom, hogy észrevetted a fogalmazásomban. nem fogok haragudni.
- Amikor azt mondtad, Daniel nem írta alá az engedélyt... Akkor nem a szüleidet mondtad - suttogta halkan. Lehajtottam a fejem, de tudtam, hogy mindenki rám nézett.
- A szüleim meghaltak. Daniel a bátyám, aki 17 éves kora óta nevel engem - nyögtem ki. Hermione a szája elé kapta a kezét Ginnyvel együtt, míg a fiúk, sajnálkozva néztek rám . - De nem baj, már megszoktam. Csak nem voltak valami szép emlékek - mosolyodtam el keserűen. - Légyszíves ezt ne mondjátok el senkinek... És ti se nézzetek rám másképp. Már régen történt, még mindig ugyanaz a hülye csaj vagyok - sóhajtottam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése