3. fejezet

Amilyen hamar csak tudtam, kirohantam a fülkéből, és leszálltam a vonatról. Lisa keresésére indultam, akit meg is találtam a tömeg túloldalán, vadul integetve.
- Hol voltál? Ugye jól vagy? - kérdezte. Eléggé sápadtak tűnt Anthonyval együtt. - Hozzánk bejött egy dementor, de szerencsére elment... Borzalmas volt - rázkódott meg. A vörös haja belerepült a szemüvegébe, ahogyan ott állt az emberek között. Anthony aggódva nézett rá.
- Adtam egy kis csokit neki, tényleg nem volt jól... - mondta feszülten. - És veled mi volt? - nézett rám.
- Sokkot kaptam - motyogtam. Anthony és Lisa szeme elkerekedett, mire csak legyintettem. - Csak a múltam jött vissza... - haraptam az alsó ajkamba. Lisa megölelt, és én pedig a vállába fúrtam a fejem. Hirtelen olyan sebezhetőnek éreztem magam. És tudtam, hogy nem tudom megvédeni magam.
- Minden rendben lesz - simogatta meg a hátam Anthony. Bólintottam, és nagy nehezen tovább sétáltunk.
Beszáltunk az egyik kocsiba. Soha nem mondtam meg Lisáéknak, de én láttam azokat a lényeket, amik a kocsikat húzták. Nem akartam az orrukra kötni, hogy esetleg őrült vagyok.
Az olvadt csoki még mindig a kezemben volt, ezért gyorsan megettem - meglepődve éreztem, hogy melegség járt át, és már is jobban éreztem magamat.
Lisa és Anthony aggódó pillantásokat küldözgettek felém, ahogyan hátradőltem, és behunytam a szemem. Szinte éreztem, amikor a dementorok mellett mentünk el, és még erősebben markoltam az ülést, amíg át nem értünk a kapun.
- Miért vannak itt a dementorok? - suttogtam halkan.
- Sirius Black miatt őrzik a sulit - válaszolt Lisa készségesen.
- Ha Black egyszer már átjutott rajtuk, nem lesz nehéz mégegyszer - morogtam bosszúsan. Lassan kinyitottam a szemem, és még éppen elcsíptem Anthony szemforgatását. - Te csak ne forgasd itt nekem a szemed! - mutattam rá vádlón. Innentől kezdve a hangulat visszazökkent a normálisba.
Mikor végre odaértünk, kiszálltunk a fiákerekből, és elindultunk a tömeggel. Mindenki betódult a Roxfort óriási előcsarnokába, ám egz hangar megtorpantam.
- Potter! Granger! Venta! Jöjjenek ide! - meghökkenten fordultam meg a házvezetőtanárom hangjára. Bizonytalanul a barátaimra pillantottak, akik megvonták a vállukat, így McGalagony professzorhoz sétáltam, ahol Harry, Hermione, és Ron álldogált. - Nem kell megszeppeniük, csak beszélni akarok magukkal - szólt a tanárnő. - Maga menjen tovább, Weasley.
Ron elvörösödve elsétált, és végig kísérte a tekintetével, ahogyan felmentünk a márványlépcsőn, és bekanyarodtunk az egyik folyosón.
McGalagony dolgozószobálya nem volt valami tágas, de személy szerint kényelmesnek tűnt. Mind a négyen leültünk, mi az iróasztal elé, a professzor pedig az íróasztal mögé.
- Lupin előre küldött egy baglyot a hírrel, miszerint magug rosszul lettek, Potter - nézett a tanár a fiúra -, és Venta.
Mielőtt megszólalhattunk volna, az ajtón belépett az iskola javasasszonya, Madam Pomfrey. Éreztem, hogy fülig vörösödtem, és Harry sem volt másképp.
- Már teljesen rendbe jöttem - bizonygatta a fiú. - Nincs szükségem semmire...
- Nekem sem - vágtam rá gyorsan. - Olyan egészséges vagyok, mint a makk.
De Madam Pomfreynak hiába beszéltünk.
- Á, szóval ti vagytok a betegek - lpett oda hozzánk. Lehajolt, hogy jobban megvizsgáljon minket.
- Gondolom már megint valamilyen veszélyes kalandba keveredtetek.
- Találkoztak egy dementorral, Poppy - mondta McGalagony.
- Dementorokat küldeni egy iskola köré... - motyogta a javasasszony, miközben hátrasimította Harry haját, majd az enyémet is. - Nem ő az első, aki elájul tőlük - biccentett Harry felé -, vagy valamilyen rohamot kapott - nézett rám. - Tessék, még mindig hideg a homlokuk. Borzalmas egy társaság, és aki amúgy is egy érzékeny, gyenge alkat...
- Nem vagyok gyenge! - kiáltottunk egyszerre Harryvel haragosan.
- Hát persze, hogy nem vagy - mondta szórakozottan Madam Pomfrey.
- Mire van szükségük? - kérdezte McGalagony. - Feküdniük kell? Töltsenek egy északát a gyengélkedőn?
- Teljesen jól vagyok!
- Mi vagyok én, halálos beteg?! - csattantunk fel - megint - egyszerre a fiúval.
- Nos, ha mast nem is, egy kis csokoládét midenképpen ennie kell - jelentette ki Madam Pomfrey, teljesen figyelmen kívül hagyva minket.
-Csokoládét már kaptunk . jelentette ki Harry. - Mindannyan kaptunk Lupin professzortól - mondta összehúzott szemmel.
- Valóban? - nézett a javasasszony a fiúra. - Úgy tűnik, végre van egy Sötét Varázslatok Kivédése tanárunk, aki ért is valamihez.
- Biztos, hogy minden rendben, Potter? - kérdezte McGalagony élesen.
- Igen.
- Helyes. Akkor legyen szíves kifáradni Venta kisasszonnyal és várjon odakint, amíg váltok pár szót Granger kisasszonnyal az órarendjéről - intett. - Azután együtt lemegyünk a nagyterembe.
Harryvel követtem a javasasszonyt a folyosóra, aki elsietett a gyengélkedőbe. Összefontam a karom, és mérgelődve néztem magam elé, mellettem Harry ugyanígy. De amikor ránéztem, rájöttem, milyen nevetségesen nézünk ki, és kuncogni kezdtem. Harry értetlenül felnézett, majd megértve a helyzetet ő is nevetni kezdett. Így érkezett meg hozzánk Hermione, aki láthatóan roppant örült valaminek, így nem is vette észre a hangulatváltozásunkat, és McGalagony. Együtt elindultunk lefele.
A nagyterembe belépve Harry és Hermione leült Ron mellé, én pedig az ikrekhez ültem. Intettem egyet Lisának és Anthonynak, akik a Hollóhát asztalánál ültek. Néha oda szoktam ülni hozzájuk, de az ünnepi vacsoráknál inkább a Griffendél asztalánál maradok.
Dumbledore professzor elmondta a szokásos szövegét, és megmagyarázta a dementorokat, majd bemutatott két új tanárt - Lupin professzort, akit cask néhányan tapsoltak meg, és Hagridot, aki a Legendás Lények Gondozását fogja tanítani. Bár nem ismertem annyira az óriást, tudtam, hogy imádja az állatokat, ahogyan én is, szóval reméltem, jóban leszünk.
A vacsorát a szokásos viccelődéssel töltöttem az ikrekkel, és újabb csínyeket terveztünk. Mivel én voltam a jó bájitalos a csapatunkban, én csináltam a szereket, amiket használtak. Persze ezt sokszor megbántam, mivel mindig úgy végződött az egész, hogy a két évvel későbbi tankönyvel a kezemben ültem Myrtil mosdójában, és a szabadidőmet feláldozva készítettem a bájitalokat.
Vacsora után annyira fáradt voltam, hogy mikor Fredre támaszkodtam, hogy feláljak, rajta is maradtam. Alapvetően is mindig fáradt voltam az első napon, de a dementori kalandom után végképp kimerültem.
Fred átadott Georgenak, miszerint most őneki kell engem cipelnie, mivel tegnap Fred volt a soros, így George hét emeletet vitt a hátán. Útközben elhaladtunk Harryék mellett, és vidáman odaintettem nekik, mire mindhárman felnevettek.
A klubbhelyiségben aztán George ledobott a kanapéra, és morgolódva elment, én pedig minden akaraterőmet beleadva feltápászkodtam, és feltámolyogtam a lányok hálószobájába, és ruhástul befeküdtem az ágyamba. Mosolyogva hunytam le a szemem, arra gondolva, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy a Roxfortba járok.


Másnap reggel késésben voltam, így miután felkapkodtam a Roxforti egyenruhám, és megfésültem a hajam, a táskámat megragadva rohantam le a klubbhelyiségből. Az órámra nézve láttam, hogy reggelizni már nem maradt időm, úgyhogy a nagyteremben csak egy pillanatra álltam meg az ikreknél, hogy felkapjam az órarendemet. Persze, amilyen szerencsés vagyok, az első órám jóslálstan volt az északi toronyban. Egész idő alatt futottam, de még így is utolsónak másztam fel a létrán. Harry pont előttem volt, így megböktem a vállát.
- Hé, mi a franc van? - kérdeztem. A fiú megvonta a vállát, mire bosszúsan kifújtam a levegőt. Ebben a pillanatban egy mély hang búgott fel.
- Isten hozott benneteket. Örülök, hogy végre a jelenben is megismerkedhetünk.
Trelawney professzor végre kilépett a homályból. nem bírtam visszatartani a nevetésem, ahogy ránéztem. Már a szövege nevetséges volt, hát még a kinézete... Leginkább egy rovarra emlékeztetett az óriási szemüvegével. A testén mindenféle kendők voltak, befedve a teste nagyrészét.
- Üljetek le, gyermekeim, üljetek le.
Bizonytalanul elindultam az egyik karosszék felé. Harryék nem sokkal előttem ültek le egy pár puffra. Levettem a cipőm, és kényelmesen törökülésbe ültem.
Trelawney professzor elkezdett beszélni a jóslástanról, de nem nagyon figyeltem. A sok füst és homály elkábított, és nem is nagyon érdekelt az egész. Annyit azért felfogtam, hogy teáscsészékből fogunk olvasni.
- Hé, Dean! Te velem vagy! Bocs Seamus - vigyorogtam mindkét fiúra. Dean nevetve felém jött két csészével. Izgatottan felé fordultam, figyelmen kívül hagyva a két teáscsészét, és előkapartam a táskám mélyéről a rajzaimat. Óvatosan körülnéztem, hogy senki se figyeljen, és megmutattam Deannak.
- Ezeket a te tanácsaiddal rajzoltam - mondtam elpirulva, amíg a fiú végignézte a portréimat. Büszkén érintette meg a papírdarabokat, és felnézett rám.
- Nem értem, miért nem mutatod meg senkinek sem a tehetségedet - rázta meg a fejét. Elkomorodtam.
- Nem szeretek róla beszélni. Csak is miattad rajzolok még mindig - nyújtottam ki a nyelvem. Megragadtam a füzetet, és visszaraktam a táskámba.
Mindketten gyorsan megittuk a teát, majd hunyorogva néztük a maszatot a teáscsésze alján.
- Te kezdesz - nyújtottam Dean felé a csészém, de még mielőtt a fiú elvehette volna, Trelawney professzor kikapta a kezemből a csészét. Művészien nézett benne, mintha profi lenne.
- Felvágós - motyogtam.
- Lángcsóva - jelentette ki azonnal. Mindenki felénk fordult, én pedig csontfehérré változtam. Harry összehúzott szemmel nézett ránk.
- Nem vagy jóban a tűzzel, drágám. Holló... A halállal közeli kapcsolatban voltál. Szív... Feltétlenül szereted az ismerőseid, és nemsokára reménytelen szerelembe esel - sorolta. - És... Egy maszk.
Maszk? - kérdezte Dean értetlenül. Megráztam a fejem, de hiába.
- Elrejted az érzéseidet, drágám - rázta meg a fejét a tanárnő drámaian. Mégjobban lesápadtam, de erőt vettem magamon, és gúnyosan megszólaltam.
- Persze, ennyi erővel Dean Thomas pedig rózsaszínű csillámegyszarvúvá fog változni - bólogattam. Mindenkiből kitört a nevetés, de Harryre és Hermionéra pillantva láttam, hogy nem döltek be a figyelemelterelésemnek.
- Biztos vagy benne? Nekem tényleg úgy tűnik a csésze alapján, hogy valaki meghalt a közeledben... És a holló alakjából figyelve valahogyan benne vagy a dologban... - hirtelen mindenki elhallgatott, ahogy hirtelen felpattantam.
- Maga azzal, gyanúsít, hogy megöltem valakit?! - a hangom felugrott egy pár oktávval.
- Vagy megfogsz valakit - jelentette ki nyugodtan. Szinte mindenki elkerekedett szemekkel nézett rá.
- Maga egy szélhámos - mondtam a szemébe hidegen. A tanárnő levegő után kapkodott. Felkaptam a táskám, és elindultam a létra felé.
- Na de hova mész?! - kiáltott utánam.
- El onnan, ahol gyilkosnak tartanak - vágtam oda, és leugrottam a teremből.